Általános szerződési feltételek


A webáruházból megvásárolható termékeket a (cégnév) forgalmazza.


Tájékoztatjuk, hogy amennyiben Ön a honlapon keresztül rendel meg tőlünk termékeket, úgy a közöttünk létrejövő szerződés tartalmát – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett – a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) határozzák meg.


Ennek megfelelően tartalmazza a jelen ÁSZF az Önt és (cégnév) illető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a teljesítési határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit. Jelen ÁSZF mellékletét képezik a honlapon elérhető tájékoztatók és nyilatkozat-minták, valamint a honlapon külön elérhető tájékoztatások. 


Kérjük, hogy megrendelése véglegesítése előtt figyelmesen olvassa el a jelen dokumentumot, mert megrendelése véglegesítésével Ön elfogadja a jelen ÁSZF tartalmát, és megrendelésével szerződési nyilatkozatot tesz a virtuális kosarában található termékek és/vagy szolgáltatások megvásárlására, azok ellenértékének megfizetésére, tehát kifejezetten tudomásul veszi, hogy nyilatkozattétele fizetési kötelezettséget von maga után.


Ha a jelen Általános Szerződési Feltételekkel, a honlap használatával, az egyes termékekkel, a vásárlás menetével kapcsolatban kérdése merült fel, vagy amennyiben egyedi igényét szeretné velünk megbeszélni, úgy kérjük, vegye fel munkatársunkkal a kapcsolatot a megadott elérhetőségeken!

Az Eladó adatai

Cégnév: 
Székhely: 
Adószám: 
Cégjegyzékszám: 
Bankszámlaszám: 
Kibocsájtó cégbíróság, okmányiroda: 
Elektronikus ügyfélszolgálat: 
Ügyfélszolgálati telefonszám: 
Tárhely szolgáltató adatai: 
     Cégnév:
     Székhely: 
     Adószám: 
     Cégjegyzékszám:

 

Fogalmak, értelmező rendelkezések

Felek: Eladó és Vevő együttesen

Fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy 
Fogyasztói szerződés: olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül

Honlap: (webcím) weboldal, amely távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköznek minősül

Szerződés: Eladó és Vevő között a Honlap és elektronikus levelezés igénybevételével létrejövő adásvételi szerződés

Távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz

Távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak

Termék: a Honlap kínálatában szereplő, a Honlapon forgalomba hozott és értékesítésre szánt minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog, mely a Szerződés tárgyát képezi 

Vállalkozás: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy

Vevő/Ön: a Honlapon keresztül vételi ajánlatot tevő szerződést kötő személy

A fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződések esetén (a továbbiakban: fogyasztói szerződés) jótállás: a Polgári Törvénykönyv szerinti, valamint külön jogszabályban a fogyasztói szerződésekre meghatározott kötelező jótállás

Vonatkozó jogszabályok

A Szerződésre különösen az alábbi jogszabályok vonatkoznak:

1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről;

2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről;

2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (PTK);

151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról;

45/2014 (II.26) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól;

19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól

Általános tudnivalók

Vásárlás

Portálunk oldalainak megnyitásával Ön kijelenti, hogy megértette és elfogadja az alábbi vásárlási feltételeket. Amennyiben feltételeink nem elfogadhatóak, kérjük, ne nyissa meg oldalainkat.

Vásárlás menete

Ha szeretne megvásárolni egy terméket webáruházunkból, akkor a megrendelés menetét az adott terméknél található „Kosárba” gomb megnyomásával indíthatja el. Így az adott termékből 1 darab bekerül az Ön virtuális kosarába. A "Kosárba" gomb melletti text mezőben megadhatja a termékből megvásárolni kívánt darabszámot is, ha egy adott termékből több darabot szeretne a kosarába rakni. Amikor a kosárba tesz egy, vagy több terméket, akkor a fő menüsor fölött jobb oldalon megjelenik egy lenyíló ablak, mely kosarának tartalmát mutatja.

Ha a kosár már tartalmaz terméket vagy termékeket, akkor kezdeményezheti ezek megvásárlását, megrendelését, ha az előbb említett lenyíló ablakban rákattint a "Kosár megtekintése" gombra. Ekkor megjelenik a részletes kosár tartalom, ahol Önnek lehetősége van az egyes termékek kosarából való eltávolítására, amennyiben az adott termék sorában az utolsó oszlopban található piros x-re kattint. Az adott termékből megrendelni kívánt mennyiségeket is módosíthatja, ha átírja a mennyiség oszlopban található számot, majd rákattint a mellette található zöldszínű frissítés ikonra.

Ha a kosár tartalmának áttekintése után az abban található termékeket valóban meg szeretné rendelni, akkor kattintson a "Pénztár" gombra, majd adja meg a szükséges adatokat. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező. Ha a szükséges adatokat megadta, akkor kattintson a "Tovább" gombra.  Az utolsó lépésnél még egyszer ellenőrizheti a kosarának tartalmát, a fizetendő összeget, illetve az Ön által megadott adatokat. Az adatbeviteli hibák javítására a megrendelés véglegesítéséig van lehetősége az „Előző” gombra kattintással.

Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön felelőssége, hogy az Ön által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az Ön által megadott adatok alapján kerül számlázára, illetve szállításra a termék. Ön a megrendelésével tudomásul veszi, hogy az Eladó jogosult az Ön hibás adatbeviteléből, a pontatlanul megadott adatokból eredő minden kárát és költségét Önre hárítani. Az Eladó a pontatlan adatbevitel alapján történő teljesítésért felelősségét kizárja. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét.

Amennyiben Ön meggyőződött arról, hogy a kosár tartalma megfelel az Ön által megrendelni kívánt termékeknek, valamint az Ön adatai helyesen szerepelnek, úgy a „Megrendelés jóváhagyása” gombra kattintva zárhatja le megrendelését (teheti meg ajánlatát). Ön a " Megrendelés jóváhagyása" gomb megnyomásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy ajánlatát megtettnek kell tekinteni, és nyilatkozata – az Eladó jelen ÁSZF szerinti visszaigazolása esetén - fizetési kötelezettséget von maga után.

Ezután az Ön által megadott e-mail címre küldünk egy levelet rendelése visszaigazolásáról.

Ha ezt a visszaigazoló emailt nem kapta meg és a spam levelek között sem találta, akkor kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az (emailcím) e-mail címen!

Ajánlati kötöttség ideje

A vásárlást követően a rendszer a vásárlási adatokat továbbítja a kezelőnek, aki ellenőrzi és 1 munkanapon belül visszaigazoló e-mailt küld a rendelésről, valamint telefonos értesítést kap a megrendelő szállítás várható időpontjáról.

Amennyiben nem kap e-mail értesítést, kérjük elérhetőségeink valamelyikén keressen meg bennünket.

Előfordulhat, hogy az Ön által kiválasztott termék raktárunkban nem elérhető. A rendelések várható szállítási határidejét vagy azt, hogy a termék raktárunkban elérhető, minden megrendelés esetén megjelöljük a második visszaigazoló e-mailben. A raktárkészlet függvényében alakul tehát a tényleges teljesítési idő, azonban erről Ön a visszaigazoló e-mailben tájékoztatást kap és jelezheti, hogy az Ön számára elfogadható-e ez. Amennyiben Ön nem tudja elfogadni a szállítási határidőt, és ennek tényét az Eladó által küldött e-mailnek az Ön postafiókjába történt megérkezésétől számított 48 órán belül e-mail útján jelzi az Eladó felé, úgy a szerződés nem jön létre, és Önt fizetési kötelezettség, az Eladót pedig szállítási kötelezettség nem terheli. 

Szerződés

Az internetes áruházban történő vásárlás távollévők között  szerződésnek minősül, mely iktatásra nem kerül. A szerződéskötés nyelve kizárólag a magyar. A szerződés hatálya a visszaigazolással áll be és a teljesítéssel zárul le. Fenntartjuk a jogot arra, hogy azon vásárlók vonatkozásában, akik a szerződési feltételeket nem tartják be csak előzetes fizetés (mint szerződéskötési feltétel) mellett szolgálunk ki.

Árak

Az árak kizárólag Magyarországon érvényesek. Az árak a specifikált termékre vonatkoznak, a leírásban szereplő feltételeknek megfelelően. Az árak tájékoztató jellegűek, deviza-árfolyam változás esetén, illetve a beszállító áremelése miatt az árváltoztatás jogát előzetes bejelentés nélkül fenntartjuk. Az árak forintban értendők, tartalmazzák a 27%-os ÁFÁ-t. 

Szállítási és csomagolási feltételek

Minimális rendelési mennyiség:
A kiszállítás díja:

A webáruházban megrendelt termékeket csomagküldő szolgálat szállítja házhoz, kizárólag magyarországi címre.

Áru átvétele

A csomagoláskor, csomag összeállítása során a lehető leggondosabban járunk el. Amennyiben ennek ellenére az áru Önhöz a csomagoláson lévő látható hibával érkezik, ne vegye át az árut, hívja cégünket, valamint a szállítóval vetessen fel jegyzőkönyvet.

Késedelmes továbbítás, vagy téves teljesítés nem jogosítja fel a vevőt arra, hogy törölje a rendeléseket, vagy megtagadja a szállítmány fogadását, vagy figyelmen kívül hagyja a fizetési feltételeket. Az elszenvedett üzemi veszteségért, elmaradt nyereségért, illetve bármiféle más költségért, amely a késedelmes szállítás miatt lép fel, kártérítési igény nem támasztható. Az árunak a Vevő részére történő átadását követően a kockázat a Vevőt terheli. Esetleges reklamáció esetén a visszaszállítás kockázata és költsége a Vevőt terheli.

Megengedett kézbesítési cím

A termékek kézbesítési címe kizárólag Magyarország határain belül megtalálható cím lehet. Magyarország határain kívülre történő kézbesítési igénye esetén kérjük vegye fel a kapcsolatot velünk személyes egyeztetés céljából (ez esetben a megadott szállítási díjak nem érvényesek, azok kizárólag a magyar kézbesítési cím esetén alkalmazandóak)!

Az átvételre való jogosultság vélelme

Az Eladó a termék átvételével megbízott személyt az Ön e feladatra kijelölt olyan képviselőjének tekinti, aki a termék átvételén túl, az átadás-átvétellel kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére is jogosult.

A minőségi- és mennyiség kifogásolás rendje

Ön köteles az átadás-átvétel időpontjában az átvett termék tekintetében az átvételkor szemrevételezéssel észlelhető esetleges minőségi illetőleg mennyiségi kifogásait megtenni, továbbá az átvett terméket összevetni a számlán szereplő tételekkel és az esetleges eltéréseket közölni.

Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a csomagot kézbesítéskor a futár előtt vizsgálja meg és sérülés észlelése estén kérje jegyzőkönyv felvételét. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni.

Amennyiben az átadás-átvételkor Ön nem élt kifogással, a számlán szereplő tételeket tekintendők hiánytalanul átadottnak.

Ön az átadás-átvételt követően kizárólag a szemrevételezéssel nem észlelhető hibák (rejtett hiba) miatt élhet minőségi kifogással a Termékre vonatkozó kötelező jótállási – illetőleg szavatossági időn belül.

A szállított Termék rendeltetésszerű használatát nem akadályozó, nem jelentős hiány esetén Ön nem jogosult a Termék átvételét – illetőleg ugyanezen az alapon - a Termék árának kifizetését megtagadni.

Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön által visszaküldött termékekről minden esetben fénykép és/vagy videó dokumentációt készítünk a visszaküldéskori állapot igazolása céljából.

Fizetési feltételek

Webáruházunkban jelenleg (fizetési módok) fizetési módra van lehetőség.

 

Tulajdonjog

Az áru tulajdonjogát a (cégnév) mindaddig fenntartja magának, amíg az áru ellenértéke teljes mértékben kiegyenlítésre nem kerül. Az ezen idő alatt esetlegesen bekövetkezett sérülésekért a Vevő felel.

Reklamáció

Reklamációt, fogyasztói kifogást – a vásárolt termékkel kapcsolatos mennyiségi és / vagy minőségi kifogás esetén az alábbi módon intézheti:

Telefonon vagy Faxon keresztül a: (telefonszám) számon, amennyiben a személyes ügyintézést választja a cég (cím) szám alatti címén tud eljárni.


Az Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz kivizsgálása nem lehetséges, akkor az Eladó a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a fogyasztónak átadja vagy megküldi email-ben. Az Eladó jegyzőkönyvet vesz fel a fogyasztó bejelentett igényéről és átvételi elismervénnyel igazoltan veszi át a terméket garanciális probléma esetén.

Egyéb jogérvényesítési lehetőségek

Amennyiben az Eladó és a fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a fogyasztó számára:


 - Bejegyzés a vásárlók könyvébe. A vásárlók könyve az Eladó üzletében (ügyfélszolgálatán) elérhető. Az ide írott bejegyzésekre az Eladó 30 napon belül írásban válaszol.

 - Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról.

- Békéltető testület. A termékek minőségével, biztonságosságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából a fogyasztó eljárást kezdeményezhet a lakóhelye szerint illetékes szakmai kamara mellett működő békéltető testületnél.

Békés Megyei Békéltető Testület

Címe: 
Telefonszáma: 
Fax száma:
Név: 
E-mail cím:

Bírósági eljárás. Ügyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság elotti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései szerint.

A fogyasztóvédelmi közigazgatási hatósági ügyekben első fokon megyei illetékességgel a fővárosi és megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei, másodfokon országos illetékességgel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jár el. Az illetékességet megalapozza a fogyasztó lakóhelye, a vállalkozás székhelye, telephelye, valamint a jogsértés elkövetésének helye is. A kérelem bármely illetékes felügyelőségnél benyújtható.

Szavatosság

Az általunk forgalmazott termékekre a törvényben meghatározottak szerint szavatossági jog áll fent. A nem rendeltetésszerű felhasználás során - rossz anyagválasztás miatt felmerült – károkért felelősséget nem vállalunk. A szavatossági jogokról bővebb tájékoztatás az alábbi linkre kattintva olvashat: Fogyasztói Tájékoztató

Elállási jog

Az elálláshoz való jogot távollévők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet  szabályozza, amely alapján a vevő a szerződéstől 14 naptári napon belül indokolás nélkül elállhat, melyet a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától kezdve gyakorolhat.

Elállás esetén cégünk haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított 14 napon belül köteles visszafizetni a Vásárló által ellenszolgáltatásként megfizetett összeget.

Amennyiben a Vásárló a termék részünkre történő visszajutattása esetén kifejezetten a legkevésbé költséges, szokásos fuvarozási módtól eltérő módot választ, akkor nem vagyunk kötelesek az ebből eredő többletköltségeket megtéríteni részére.

Amennyiben a Vásárló él a 45/2014 (II.26.) Kormányrendeletben meghatározott elállási jogával, úgy köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni.

Cégünk követelheti a termék nem rendeltetésszerű használatból eredő kárának megtérítését.

Az elállási jogra vonatkozó bővebb tájékoztatást az alábbi linkre kattintva olvashat: Fogyasztói Tájékoztató

Adatvédelem

Adatvédelmi szabályzatunkat erre a linkre kattintva érheti el: Adatkezelési Tájékoztató

Jogi nyilatkozat

Portálunk oldalainak megnyitásával Ön elfogadja az alábbi feltételeket. Amennyiben feltételeink nem elfogadhatóak, kérjük, ne nyissa meg oldalainkat.

A (webcím) oldalon található összes adat, információ és a honlap design-ja, felépítése a honlapon látható formában a (cégnév) kizárólagos tulajdonjogát képezi. Ezen elemek jogtulajdonosi hozzájárulás nélküli felhasználása a szerzői jogok megsértése miatti jogkövetkezményekkel járhat.

Az (webcím) kínált termékek műszaki és más paramétereinek, adatainak, árainak stb. helyessége érdekében a legnagyobb pontossággal jártunk el, de ezekért felelősséget nem vállalunk.

Amennyiben minden gondosságunk ellenére hibás ár került a webáruházba, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő 0 Ft-os vagy 1 Ft-os árra, akkor nem vagyunk kötelezhetőek a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánljuk a helyes áron történő szállítást, vagy a megrendelő elállhat vásárlási szándékától.
A megrendelések vállalt határidőn belül történő teljesítéséért mindent megteszünk, de esetleges késések, illetve a teljesítés elmaradása esetén cégünk anyagi, erkölcsi vagy bármely más természetű felelősséggel nem tartozik. 

(cégnév)  a portál üzemeltetőjeként az oldalak használata során a felhasználóktól kapott adatok nyilvánosságáról; 1998. évi VI. törvény az egyének személyes adatainak védelméről gépi feldolgozás során; 2001. évi XL. törvény a hírközlésről; 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről; 45/2014 (II.26.) Kormányrendelet a távollevők között kötött szerződésekről.

(cégnév) jogot formál, hogy a portál oldalainak tartalmát előzetes értesítés nélkül megváltoztassa, beleértve az árakat és egyéb díjakat is.

A portál használatánál igénybe vett jelszó átadásából, illetéktelen személy általi felhasználásából eredő károkért a jelszó tulajdonosát terheli felelősség. 

Köszönjük figyelmét, jó vásárlást kívánunk !
 

 

Az Általános Szerződési Feltételek PDF formátumú letöltéséhez kattintson az alábbi linkre:

Általános Szerződési Feltételek PDF

Váltás teljes nézetre!
Salt la inceputul paginii!